Bánffy Miklós

Milolu

Leírás

A most együtt megjelenő három regény közül az első 1927-ben, a második 1946-ban jelent meg, s a kettő együtt utoljára negyeszázaddal ezelőtt, 1981-ben. A harmadik, egy sodró lendületű bűnügyi regényke, amely a cselekmény szálait mozgató főhősnő becenevét viseli címül, most lát először kötetben napvilágot. 1947-48-ban született, amikor az író, az irodalomból már kiutasítva, szinte nyomorban élt Kolozsváron. Menekülés lett volna a jelenből? Inkább fölényes válasz annak a világnak, amely politikusi pályája ürügyén író-mivoltát próbálta kétségbe vonni.

Érdeklődés a termékről

Milolu értékelése

1 2 3 4 5
Értékelésed